Fogadom…

Ne torkoljuk le a belső hangot…

Nálam az esetek 99 százalékában beigazolódik a legképtelenebb súgás is.

Életem folyamán sokadszorra tapasztalom, és egyre fájdalmasabban, mélyebben.

S mindez azért, mert egyszerűen nem akartam elhinni amit “hallok”.

Valami nem tudom milyen erő tőr fel és el tudjuk nyomni magunkban, mert el akarjuk, hisz annyira hihetetlen az adott élethelyzetben, hogy semmi nehézséget nem okoz a feladat.

Hiába jönnek a jelek szépen sorban…nem és nem.

Á képtelenség! Ez így nem igaz, nem vagyok normális.

S közben ott van…nézz már ide Gabi.  De nem.

Addig-addig, míg szép kényelmesen elhiszem, hogy ne higgyem.

Nem hiába mondják, hogy ügyes vagyok, meg okos is. Ja. Viszont az észnek semmi köze az életemhez. 🙂

Hisz ehhez az élethez amit mostanában kellene élni, mérhetetlenül és tényleg hülye vagyok…különféle mércék szerint is mindenképpen, nagyon.

Ha ésszel élnék bizonyosan  másképp lenne  egy-két momentum a létemben, viszont az nem az enyém lenne…

Nem ígérték, hogy könnyű lesz az már igaz, de legalább néha olyan nagyon nehezen élem.

Mindenesetre, most már nem fogok annyit “okoskodni” s jobban figyelek. Ez biztos.

ÁLDÁS HAVA első napjának délelőttjén ezt így most megfogadom, nekem.

Kíváncsian várom magam. 🙂

Legyen szép a napod, ölellek, Gabi.

.