Ma gyermekkorom nyári reggelére ébredtem…
Imádós, hogy még fáztam is picit, de az égre nézve a melengető napsugár ígéri magát. A falevelek keringőznek, a madarak elégedetten beszélgetnek, egyébként még nagy csend volt…
Jól esett takaróba burkolózva kiülni és ébredezni. Még az illatok is mások, s volt valami amitől kedves emlék jött a lelkemben elő…
Piciként nagy kaland volt és mindig nagyon vártam, hogy sötétben ébresztgessen mamikám, és gyors készülődés után induljunk a “Nyugatiba” a vonathoz, mely elrepített Szegedre.
Bőröndök az ajtóban, kávék a csészékben, teám az ágy melletti szekrénykén…
Táskában a vajas kenyér melyben vékonyan szelt, pattanósan ropogós zöldpaprika bújkált, mamának és nagyapónak a bogyiszlóiból, mert az jól csípett.
Vonatra felkapaszkodtunk és vártuk, hogy induljunk. Jóval korábban érkeztünk, mert az a biztos és inkább várakozzunk, mint elkéssünk…
Amint elindultunk már ábrándoztam a csupa vajas, csokoládés nem tudom minek hívták édességről, ami egy csokirétegbe burkolt “remek” volt. Imádtam és csakis a vonaton lehetett vásárolni, mikor is megjelent az árus kisasszony a nyakába akasztott kosárral.
Mindig kaptam belőle, amit a vajas kenyér után meg is ehettem, de csakis azután. Pillanatok alatt elolvadt a celofán alatt ahogy kézbe vettem, és percen belül maszatos lettem tőle.
Mamám az útra készített vízzel benedvesítette a zsebkendőjét és litánia mellett megtörölte kezeim. Mindeközben nagyapa csendesen olvasgatta az újságot és somolygott. Mint mindig, ha együtt voltunk.
Keveset és szeretetet beszélt.
A mai reggel ezeket a pillanatokat juttatta eszembe olyan élénken, mint ahogyan 5 évesen éreztem. Ha másért talán nem, de ezért érdemes volt korán kelni, és beleülni a csendbe, az éledező keddbe, mely sok tíz évvel ezelőtti boldogságba repített.
Hálás vagyok, bearanyozta napom ez az érzés… <3
Ölelés, Gabi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: