A mostani hidegben elgondolni sem merem hányan vannak akiknek nincsen tüzelőjük, meleg ruhájuk… de lakásuk sem. Élik napjaikat lesújtó tekintetek mellett kapualjakban és menhelyeken.
Jó esetben fűtetlen lakásokban, szobákban. Leírni is borzasztó, hogy a fűtetlen lakás a jobb helyzet sok embernek…így 2016-ban.
A mélyszegénységről sokan még csak nem is hallottak, de ha igen azt hiszik, hogy az csak úgy áááá, nem is úgy van. Ami persze nem baj gondolhatjuk, addig jó míg nem?! Igazán nem tudom, hogy mitől lesz valaki együttérző és segítő szándékú, érzékeny a másik emberrel szemben.
Viszont azzal már nem akarok azonosulni, hogy ezt érdemelte, ezt vállalta karmikusan, erre van szüksége, és a többi.
Kinek meg azt “tanítják” valahol, hogy mindenkin át lehet gyalogolni oda sem nézve, és egy pillanatra sem átérezve…hisz neki arra van ám szüksége, Te csak menjél aranyom.
Elégedett és boldog vagyok a lábammal, amivel már majdnem tudok menni és jönni is, ülök a fűtött szobában, lábamon mamuszkával, kezemben finom kávé, és írogatok.
S közben eszembe jut még az is amikor minden reményét veszítve az ember azt mondja jöjjön bármi, de ezt nem csinálom tovább…annyit iszik, hogy reggelre halálra fagyhasson.
Borzasztó és még ennél is borzasztóbb történésekbe botlom naponta és akkor már tudom, mit kezdjek a saját bajommal.
Sokat mondom, hogy ne a béka hátsófele legyen a mérce. Hallom azt is, hogy rúgj a csillagok felé, ott nem leszel sáros.
Kívülállóként annyira egyszerű minden.
Segítsünk emberen, állaton, ha tehetjük, de ha nem, legalább maradjunk csöndben, és tegyük le a bölcsek kövét a kezünkből.
Miközben tudunk megsütni egy kenyeret…és a mosolyokkal sem bírunk el, ha kapunk.
Ölelés, Gabi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: