El sem tudom képzelni, hogyan tudnak emberek unatkozni….
Ma hallottam.
– Úgy unatkozom!
– Meleg van!
– Olvasni nincs kedvem?!
– Nincs senki, akivel bármit is lehetne csinálni?!
– Vásárolok, de ezt is utálom, nagyon….
– A “fészen” sem történik semmi, mert mindenki van valahol, csak Én nem….bakker!
Mindezt egy huszonéves gyermek szájából, miközben álltam a sorban.
Ő, a hátam mögött állt, és telefonált, így akaratlanul is részese voltam a beszélgetésnek.
Elgondolkodtam, de nagyon, hogy erre mit is lehetne mondani?
Én azt szeretném, hogy végre rendeletileg legyenek minimum 26-28 órás napok.
Amikor sajnálom alvással tölteni az időt, s annyi mindent csinálnék. Sosem érem el a szerintem készen van állapotot, mert állandóan változik minden. A fejemben is…
Hál’Istennek.
Minden, ilyen-olyan irányban-irányba…
Annyira elmondtam volna neki, hogy kevés az idő, csak azt hisszük, hogy nem.
Menjen és most örüljön, mert biztos van minek.
Csináljon sok bolondságot, mert most még mentsége van rá.
Meg ilyenek jutottak eszembe, és gondolatban megöleltem az unatkozót…fizettem s váltottunk egy mosolyt. Mintha hallotta volna, miket gondoltam..neki. 🙂
Ölelés, Gabi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: