Miközben iszom a kávém, napi tennivalóimra gondolok, s azokra akik otthon, haza, “minden” nélkül keltek ma is … amijük van az a lelkük, fájdalmuk, elkeseredettségük…
Lehet Őket nem segíteni, és lehet segíteni. Ez utóbbi a nehezebb, hisz szociális érzékenységünk mérhetetlen.
A segítség, a másik emberrel való törődés, óriási ajándék neked, hisz megteheted.
Mégis nehéznek tűnik nap mint nap adni magunkból, időnkből, és szem előtt tartani, hogy minden apróság jobbá teheti az életet. Igen, ezt életvitelszerűen nehéz… különösen ítélkezés nélkül, szeretetből tenni mindezt.
Nem is az anyagi segítség kell legjobban, hanem lelki segítség… mert nem mindenki rablógyilkos, merénylő, terrorista, erőszaktevő.
Minden embernek tudunk adni…valamit. Lehet amit Te értéktelennek gondolsz, másnak hatalmas érték….s ha ez így van, akkor szerencsés vagy, légy hálás.
Nem ám csak a hajléktalanok és menekültek szorulnak segítségre, és nem csak most…hát, ennyit gondoltam így reggel…
S még arra is, hogy a vízcseppekből micsoda tengerek lettek…
Ja, és:
“Ne mondd, hogy nincs időd semmire! A te napod sem rövidebb mint Michelangelo, Pasteur, Teréz anya, Leonardo da Vinci, Albert Einstein vagy Jézus napja!”
Ölelés, Gabi.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: