Pedagógusnap margójára.

Pár hete, középiskolás osztálytalálkozónk volt. Osztályfőnökünk is velünk volt!

Azt hiszem, a középiskola életünk legboldogabb iskolás időszaka. Mikor már nem vagy kicsiny gyermek, elindultál a felnőtté válás útján, de mégis gyerek vagy, és talán még, felelőtlenkedhetsz picit.

Amikor nem tudod mikor néni, bácsi, mikor Ön és mikor pertu.

Mi voltunk az első osztálya.

Megtiltotta, hogy csókolommal köszönjünk, mégis ezt tettük.

Szigorú, és nagyon távolságtartó akart lenni…. Sokszor letolt, de fogta kezed ha kérted, törölte a könnyeidet. Azt hiszem minden egyes „lükegyerekét” szerette. Mindőnkben talált valamit, ami jó.

Mikuláskor a padon csoki mikulás várt minket. Sőt, még gyereknapra is jutott meglepi.

„Palacsintás” napra mentünk hozzá. Nem sokan, tán 25-en?! Alig sütött többet 100 palacsintánál..

„A kis herceg” c. könyvet adta végzős diákjainak.

Jó volt a “gyerekének” lenni.

Nem csak matematikát tanított nekünk.

Több évtized elteltével is szeretettel és hálával gondolok rá, és nem csupán évente egyszer, pedagógusnapon….