A hivatástudatból egészségügyben dolgozóknak mélységes hálával tartozunk. Lehet persze szidalmazni, bántani bárkit, nem megfizetni, megalázó szituációkat teremtve azoknak, akik a betegségben segítenek, segíthetnek nekünk. Bár semmilyen pénzen nem lehet empátiát, szakértelmet venni, de legalább….
Tapasztalhatjuk a jó és rossz példát naponta, mindenhol, bármilyen munkaterületen.
A különbséget abban látom, hogy a boltban a pénztáros nem köszön, akkor nem köszönt…nem fog kevésbé számítani életemben, mint a cipőmre szálló por. Rám nem lehet mérges, inkább magára….
Ám a kórházban mikor ágyban fekve betegen jó szóra vágyunk, és fájdalmunk enyhítését remélve hívjuk a nővérkét, bizony nagyon fontos, hogy Ő szeresse magát, hivatását, tudja mennyire sokat ér a munkája.
Egyre kevesebb azok száma, akik a sok negatívum ellenére velünk vannak, szeretettel, odaadással.
Az orvos nem tud létezni a nővérek nélkül….. Mi sem, a betegek.
Nem hiszem, hogy ezt páran tudjuk csak!
Nem az orvos fogja megigazítani a takarónkat, nem Ő fogja a nővérnek elmondani mi történt velem napközben a kórteremben, ágyban fekve. Volt e lázam, fájt e valamim, egyszóval történt e valami említésre méltó változás állapotomban….. Sőt a fürdőszobában sem a sebész fogja a kezem, miközben remegő lábakon fürdeni próbálok.
Igen, Ők a nővérkék, akik minket ápolnak, ránk figyelnek, és ezt nem becsülik meg azok, akik a javadalmazásukért felelősek…de legalább dicséretet se nagyon kapnak.
Jó lenne még megtapasztalni azt, hogy a dolgok elkezdenek rendeződni életünkben, itt-ott, ez-az…..nem pusztán az egészségügyre szűkítve, csak úgy minden területen, picit, de folyamatosan….
Szeretettel, mert úgy érdemes. Szeressük és becsüljük magunkat. Is.
Te tettél ma azért, hogy jobb legyen?
Elég egy mosoly, kedves szó, mozdulat…mert jobban fogod érezni magad, és így kezdődik…
Mosolyt mindenkinek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: