Megbotlom néha a kövekben, de van hogy a szikla is odébb áll s a bocsánat is engem szolgál.
Feladatok mindig lesznek tudom, nem is bújnék előle. Csinálom, csinálom…
Könnyű, ha nem vagy vele magadban-magadnak, bár ha belegondolunk egyedül is nehéz. Sokszor.
Nem feltétlenül kell mindent bírni, fáradtan le lehet ülni.
S még mennyit nem értek, nem tudok?! Azt sem tudom néha mit…
Biztos nem is kell, majd az idő a nagy rendező mindent helyre tesz.
Lehetek bolond, nem e világi, a múltba merengő, mindegy ki minek lát engem … az igazat nem lelem.
Régen hallottam: “mindenkinek van saját igaza” … akkor nem nagyon tudtam ezt fogadni, hisz meggyőződésem volt, hogy igazság egy létezik … boldog tudatlanságom.
Most figyelem a mozaikot mely lassan képpé nő …
Hű, nem erre gondoltam, de még a színe sem hasonlít a daraboknak ahhoz, amit moziztam eddig. Majd most festhetek, ha kész?
Hogyan változhatott ez így?
Istenem, ezzel mit kezdjek … merre is?!